Eredményeink

Matematika siker

Utoljára módosítva: 2017. május 04. (csütörtök) 09:36

Harmadik helyezett a matematikaversenyen

A IV. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny záróünnepségéről

Ünnepélyes díjátadással zárult május 1-jén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megrendezett IV. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny, melyben 5.–8. osztályos magyar tanulók vehettek részt.
A rendezvény elején Orosz Ildikó a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy magyar nyelv szerkezete kreativitásra ösztönöz, talán ezért a magyar nép aránylag sok tudóst adott a világnak. Kiemelte, hogy az egybegyűlteket éppen ez a nyelv, ez a kultúra köti össze, ami mellett eltörpülnek a határok, mint ahogyan az elmúlt hét folyamán kialakult magyar–magyar kapcsolatok, barátságok is felülírják a térképen látható piros vonalat. A köszöntőt Perduk Zsófia, az Által mennék én a Tiszán népdaléneklési verIMG 20170504 085035seny idei győztese követte, aki egy galga menti népdalcsokorral ajándékozta meg a jelenlévőket.Ezután elérkezett a várva várt pillanat – a nyertesek kihirdetése.

A helyezések a következőképpen alakultak:
Hatodik osztály:
I. helyezett: Ferencz Péter (Erdély)
II. helyezett: Barta Zágoni Bernadette (Erdély), Németh Márton Tamás (Magyarország), Vajda Péter (Erdély), Árok Anna (Délvidék)
III. helyezett: Nagy Zsuzsa (Erdély), Bakos Eszter (Magyarország, Szeged, Béke utcai Általános Iskola), Mezey Dorottya (Magyarország), Kiss Máté-Kristóf (Erdély)
Különdíj: Klepáček László (Felvidék), Kőműves Emese (Délvidék), Bereczki Anna (Erdély), Maksi Sámuel Richárd (Felvidék), Bara Gabriella (Kárpátalja), Kiss Dániel Bendegúz (Magyarország), Nagy Boglárka (Erdély), Páll Márton (Kárpátalja), Espán Gergely (Magyarország), Csíkós Petra (Délvidék), Havasi Marcel Milán (Magyarország), Kocsis Nándor (Magyarország).

GRATULÁLUNK!

matek

vakacio

2017. június 29. csütörtök
Péter, Pál
Péter és Pál

Holnap
Pál
napja lesz.

mozanaplo

boldogiskola

tamop logo

Deutsches Sprachdiplom 300x218

logo comenius program

dth