Köszönet a Szülőknek!

Utoljára módosítva: 2017. június 27. (kedd) 11:49

Köszönetnyilvánítás

Tisztelt Szülők!

Név szerint mondok köszönetet azoknak a Szülőknek, akik nemcsak saját gyermekükért, hanem az osztály- és az iskola közösségéért is tettek.

Kívánom a szülőnek, hogy a nyári együttlétben találjanak nagyon sok örömet. Szeptember elsején testben és lélekben épen, megerősödve várjuk vissza Gyermekeiket! Továbbra is számítunk önzetlen segítségükre!

Mészáros Zsolt
igazgató

 


koszonjuk
1.a - Baka Attila,  Curcin Suzana,  Furák Andrea,  Isaszegi Andrea,  Karl Béla, Kotogány Árpád, Kovács Zsolt,  Kozma Szilvia Anna, Lajkó Hajnalka,  Máthé László, Nagy-György-Rita, Tóth Sindy,   Renkó Csaba Norbert

1.b - Dr. Bagaméryné dr. Jóri Johanna, Kakuszi Klára, Krabót-Hóbár Ágnes, Méhesné Békési Adrienn, Varró-Drágán Nelli

2.a - Bedő Boglárka, Csanádiné Kónya Krisztina Laura, Erdélyi Ferenc, Gelczné Gombos Ágnes, Mijatovic Tímea, Vargáné Paragi Natália, Viczián István

2.b - Aradi Józsefné, Dr. Kiss Róbert, Siha Tamás és Siha Tamásné

3.a - Ambrus Csilla, Kocsis Mónika, Kovács Dobák Anita, Oláh András Pál, Radovics Edit, Rózsa Ágota, Soós Márta, Tallér Beatrix

3.b - Aradi Józsefné (nagymama), Dudás Judit, Erdővölgyi Szabolcs, Határ Zsuzsanna, Paplogó István, dr. Tóthné Bereczky Diána

4.a - Dési Tünde, Holecska Norbert, Mijatovic Tímea, Terhes Ágnes

4.b - Becskei László, Békési Beatrix, Gavallér Anikó, Halász Katalin, Somodi Beáta, Szabó András, Tóth-Godó Tamara, Török Krisztina

4.c - Dr. Bagaméryné Jóri Johanna, Csomor Magdolna,Karai Krisztina, Keresztes Gábor, Kosznai Norbert, Orbán Hedvig, Putnik Lázár, Szászné Czigléczki Erika, Dr. Zupkóné Koller Szilvia, Dr. Zupkó István

5.a - Budai Melinda, Katona Eszter,Lőrinczné dr.Karai Krisztina,Palotás Angela

5.b - Kocic Larisa, Kocsis Mihály, Suták Éva

6.a - Bíró Ilona, Bocsor Barbara, Csomor Magdolna, Gonda András, Huszár Ágnes, Simon Zsolt, Stefánné Kopasz Anikó, Dr. Zupkó István

6.b - Büky Beáta, Méreg Melinda

7.a - Lázár Anett, Szilágyi Margit, Zelei Gabriella

7.b - Antal Bernadett, Dr. Raucsikné Dr. Varga Andrea, Szászné Czigléczky Erika, Takács Katalin, Török Krisztina, Török Olga,

7.c - Dr. Borbély Rita, Dr. Gondáné Pál Ildikó, Kökény Szilvia, Dr. Kőrffyné Molnár Annamária, Kónya Gyöngyi, Kaposvári Katalin, Márton János, Osznovics Antalné, Osznovicsné Pető Andrea, Papné Czagány Ildikó, Sztáry Erika, Tóth Ágnes

8.a - Drágity Tamás, Kónya Jenő, Lakatos Beáta, Sztankovitsné Cseh Piroska,

8.b - Balog Sára, Busáné Csengeri Judit, Fuisz Márió, Kármán László, Lovas Mária, Lukácsi István, Lukács Zoltán, Nagyi Éva, Rapcsányi Szilvia, Török Krisztina

palyavalasztas2

2017. október 17. kedd
Hedvig, Hédi

Holnap
Lukács
napja lesz.

mozanaplo

boldogiskola

NBT logo

tamop logo

Deutsches Sprachdiplom 300x218

logo comenius program

dth