• Sport eredmények

    Héraklész fizikai felmérés

    Hingl Luca 4.a osztályos tanuló a hétvégén Szegeden megrendezett Magyar Kajak- Kenu Szövetség szervezésében a Héraklész fizikai felmérésben Arany helyezettet ért el.
  • Programok

    Játszva tanultunk – Szóvadászó társasjáték

    Február első hetében nálunk járt Felvégi Zsuzsa, volt Béke Utcás diák, aki Hatvani Csabával alkotta meg a Szóvadászó nyelvi társasjátékot. Az 5. 6. és 7. évfolyam próbálta ki rendhagyó magyar óra keretében az új társasjátékot.
    A gyerekek a játék izgalmában észre sem vették, hogy az elválasztás szabályaival, a képzőkkel, jelekkel és ragokkal foglalkoznak, vagyis a magyar nyelvről beszélgetnek egész tanórán.
  • Aktualitások

    Emlékezés Szathmári Gyöngyi szobrászművészre

    Szomorú szívvel értesültünk róla, hogy Szathmáry Gyöngyi Munkácsy-díjas szobrászművész 2023. december 25-én, 84 évesen korában elhunyt.
    Számos köztéri szobra, domborműve látható Szegeden.
    Mégis számunkra a legfontosabb, az iskolánk jelképévé vált, az aulában körbejárható „Fiú kutyával” című szobra, valamint a Béke-díj bronz érmének alkotása.

    Emlékét szeretettel és tisztelettel megőrizzük!

    Szathmari_Gyongyi
    Fiu_kutyaval
  • Aktualitások

    KÖLCSEY ÉREM

    Szeretettel gratulálunk az iskolánkban is jelen lévő HAMMIDÓ Művészeti Iskola tűzzománc tanárának, SUGÁR IBOLYA képzőművésznek, aki a Magyar Kultúra Napján „KÖLCSEY ÉREM” díjat vehetett át a Városháza Dísztermében.
  • Aktualitások,  Programok

    A magyar kultúra napja

    A magyar kultúra napján iskolánkba látogatott Trogmayer Éva írónő, aki Frida és Gubanc Szegeden című, frissen megjelent könyve kapcsán tartott a gyerekeknek játékos foglalkozást. A könyvben szereplő két kismadár kalandjait követve a gyerekek egy fordulatokban gazdag történeten keresztül ismerhették meg Szeged nevezetes épületeit, történelmét. A drámapedagógia módszereket is tartalmazó foglalkozás során Szegedet elsodorta a nagyárvíz, majd a gyerekek szorgos kezei által épült újjá a város.
    2024. január 22-én a hatodik évfolyam a magyar kultúra napja alkalmából rendhagyó magyarórán vett részt iskolánk könyvtárában és az Agórában.
  • Aktualitások,  Programok

    Nemzetközi Jótékonysági Sakkszimultán és Sakkverseny

  • Aktualitások,  Programok

    Felejthetetlen élmények az Erzsébet-karácsony programsorozatban Zánkán

    December13–15. között a Béke Utcai Általános Iskola 6.b osztályos diákjai Zánkára kirándultak az Erzsébet-tábor keretein belül.
    A hosszú utazás fáradalmait gyorsan feledtette a finom ebéd és kezdetét vette a karácsonyi forgatag, ahol már a verseny hangulata alatt is érezhető volt, hogy izgalmakkal teli napok várnak ránk. 10 csapat mérte össze erejét különféle sportfeladatok keretein belül, melyben a kitartó küzdelem meghozta eredményét és csapatunk a 2. helyen végzett. Értékes ajándékokkal jutalmazták helytállásukat. Mire vége lett a versenynek már besötétedett, ahogy kiléptünk a csarnokból megcsodálhattuk a karácsonyi fényekkel kivilágított tábort.
    Ezt követően elfoglaltuk a szálláshelyünket. Másnap tovább folytatódtak az izgalmasabbnál izgalmasabb programok.
    Délelőtt a gyerekek által már nagyon várt lézerharcon vettünk részt, ezt követően pedig együtt korcsolyáztunk. A finom ebéd után együtt lesétáltunk a téli Balatonhoz, ahol nagyot játszottunk, majd pihenésképpen közösen teáztunk a főtéren. Délután a Fővárosi Nagycirkusz által rendezett cirkuszi előadást tekinthettük meg a tábor színháztermében, melyben magyar artistacsillagok mellett külföldi fellépők és táncművészek kápráztatták el a gyermekeket, felnőtteket egyaránt. A fő programok mellett a két napban számos mellékprogramon is részt vettünk.
    Pénteken reggeli után elbúcsúztunk a tábortól és Szeged felé vettük az irányt. Hazafelé nem győztük egymással megbeszélni a rengeteg csodás élményt és kalandot, melyet ez alatt a három nap alatt élhettünk át, és amikért nagyon hálásak vagyunk. Fáradtan, de annál több élménnyel gazdagodva 15 órára szerencsésen hazaérkeztünk a jó hangulatban telt három nap után.
    A táborban nagyon jól éreztük magunkat és a program kellőképpen hozzásegített minket, hogy ráhangolódjunk az előttünk álló ünnepre.