• Aktualitások,  Programok

    „Van itthon tej” edukációs kiállítás

    Edukációs kiállításon vettek részt a 3.-4.-5-es osztályaink a tejfogyasztás népszerűsítéséért.
  • Aktualitások,  Programok

    Adventi délután

    Szeretettel várunk minden kedves diákot, szülőt és pedagógust Adventi délutánunkra. Hagyományainknak megfelelően idén is egy kellemes hangulatú készülődést szervezünk.
  • Aktualitások,  Programok

    Laternenfest

    Megtartottuk hagyományos Márton-napi felvonulásunkat, ahol a német nyelvet tanuló diákok a német nyelvterületeken egy ma is élő szép hagyományt elevenítettek fel.
    Az alsó tagozatosok saját készítésű lámpásaikkal vonultak fel, a felső tagozatosok lelkesen vettek részt a dalok éneklésében.
  • Aktualitások,  Programok

    Szívkalács akció

    A Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány évek óta azon dolgozik, hogy a Szegedi Gyermekklinikán gyógyuló szívbeteg gyerekek kezelését támogatni tudja. A Szívkalács akcióval idén is segítünk az alapítványnak, az adományok teljes összege a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány számára kerül majd átadásra az akció végén.

    A gyűjtőpontok listája és az akció részletei az alábbi felhívásban olvashatóak.

  • Aktualitások,  Programok

    2023. őszi papírgyűjtés eredménye

    Iskolánk a rendszeres papírgyűjtési akcióval tesz a fakivágás megelőzéséért.
    – 21 tonna papírt gyűjtöttünk,
    – 570-szer pakoltuk fel és a mérlegre a hulladékot,
    – 252 fát mentettünk meg.
    Az újrahasznosítás nagyon lényeges, mert egy tonna papírhulladékkal 12 darab felnőtt fát mentünk meg a kivágástól.
    A papír újra-hasznosításával kevesebb faanyag felhasználására van szükség. Csomagolóanyagokat, irodapapírokat, borítékokat, fénymásolópapírokat, sőt designbútorokat is készítenek újrahasznosított papírból. Iskolánkban is ilyen borítékokat használunk a hivatali levelezés során.
    Megdöbbentő adat, hogy évente 2400 tonnányi reklámújság és szórólap landol a szegediek postaládájában. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos családhoz havonta több mint két kilógrammnyi érkezik, hogy aztán a hulladékfeldolgozóba kerüljön. Ha ezt a mennyiséget ismét újra-hasznosítanánk, akkor évente mintegy 7-9 ezer tonna fát menthetnénk meg a kivágástól.
  • Aktualitások,  Programok

    KUKUCSKÁLÓ 2024-2025.

  • Aktualitások

    MEFESZ emlékplakett

    2023. október 16-án iskolánk pedagógusa, Rada Beáta az egyetemi évei alatti mozgalomért és a hallgatókért nyújtott munkája elismeréseként MEFESZ emlékplakettet vehetett át az Auditorium Maximumban Kiss Tamástól, a MEFESZ alapítójától.
  • Aktualitások

    Vörös panda örökbefogadása

    Az Állatok Világnapja alkalmából iskolánk örökbe fogadta 1 évre a Szegedi Vadaspark vörös pandáját. Ebből az alkalomból diákjaink különböző munkákat készítenek, melyből kiállítást szervezünk. A legügyesebbek részt vehetnek egy foglalkozáson a Vadasparkban, ahol megismerkedhetnek örökbe fogadott állatunkkal.